Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Sári szüléstörténete 2022.11.15.

Sári AUM-os Kismama jógásom volt, Komplex szülésfelkészítőre is eljöttek a párjával. Mint majd olvashatjátok a szüléstörténetét, a hirtelen sok magzatvíz elfolyás miatt kicsit talán korán rohantak be a kórházba, talán jobb lett volna még otthon vajúdni egy kicsit a párjával, használva a víz segítségét. A kórházban több ponton nem valósult meg a szabad vajúdás együtt a párjával, de az pozitív, hogy a szülésznő szimpatikus és kedves volt a számára, és végül is a CTG-s monitorozást és a nem szabad pzíció választást leszámítva Sári természetes úton hozta világra a babáját. Igazából még az is jó, hogy a doki lekéste a gátmetszést, és kis spontán repedés történt, mert ez is gyorsabban gyógyul. Összegészében Sári pozitívan élte meg a szülését. Büszke lehet magára, hiszen 3.9 kg-os fiúgyermeknek adott életet természetes úton. Gratulálunk és sok boldogságot kívánunk, Sári!
"Szia Éva,
November 2án 6:05kor megérkezett Olivér! Úgy lett, ahogy mondtad utolsó estét megvárva 41. hétre született meg.
Kedden reggel a napi CTG-n még kértem egy nap haladékot, hátha magától megindulnak a dolgok, amit a doki teljesen normális volt és megengedett, csak jelezte h a protokoll az lenne, hogy este menjek vissza, de ha én jobban érzem magam 1 napot még kaphatok ??
(Többet azért nem)
Hazafelé úton már mintha elkezdődött volna valami, bár más napokon is éreztem ezt, viszont ezután egész nap voltak kisebb fájások, de nem tudtam eldönteni, hogy ezek most jósló fájások vagy kezdődik a buli. Labdán ültem, köröztem, massziroztam a keresztcsontomat csak sűrűsödjenek a fájások, de nem igazán éreztem h változna, 8-10 percenként jött egy kicsi. El is könyveltem h na ebből valószínű magától nem lesz semmi, aztán este 8kor igazi filmbeillő módon elfolyt a magzatvíz ?? a fájások utána se voltak sokkal erősebbek, hívtuk a kórházat h mi legyen, aztán mondták h indulás ha elfolyt a magzatvíz. Kocsiba ugrottunk és mentünk. Beérve megvizsgáltak, a méhszájam még szinte zárt volt, mondta is az orvos h apuka mehet haza mert ebből reggelig biztos nem lesz gyerek.
Befeküdtem az őrzőbe, a korábbi napokon megismert sorstársak közül már 3an bent voltak, mindenkinek elfolyt a vize, volt akinek voltak fajasai volt akinek semmi. Aztán csak elkezdtek erősödni a fájások, azzal ahogy ürült a magzatviz. Bent az őrzőben halkan szenvedtem végig minden egyes fajast, hogy a mellettem levőket ne zavarjam. Hajnal 1kor már nem bírtam, járkálni kezdtem a folyosón, mondtam a szülésznőnek h szerintem szülünk, de ő mondta h menjek és próbáljak pihenni, mert holnap kelleni fog az erő. 2kor aztán már erőszakosabban jeleztem h márpedig tényleg szülünk!!! A szülésznő megvizsgált és megállapította h tényleg szülünk, hívhatom apukát vissza. Kértem fájdalomcsillapítót (eredetileg nem akartam) de mondta a szülésznő, hogy azon bizony már túlvagyunk ?? mire megkapom és hatni kezd itt már baba lesz, szóval a tervnek megfelelően természetes úton jött világra ez a kis manó ?? ezután sajnos ctg-re és ágyba kerültem és a kitolást így csináltam végig, bár sztem ezt mindenhogy megszenvedtem volna, mert Olivér annyira jól megszedte magát az utolsó hetekben, hogy 3,9kg-mal született ?? Roli nagyon sokat segített végig, nyugtatott, itatott, torolgetett, közvetített, én pedig csukott szemmel nyomtam amikor kellett (tudom nem kellett volna elméletben). A szülésznő nagyon kedves volt végig, amikor csak kiment küldtem utána Rolit, mert megnyugtatott a jelenléte és minden alkalommal reméltem hogy ez lesz az utolsó. Mivel elég sokan szültünk egyszerre, az orvos csak a legvégén a “rendberakasra” jött be. A gátvédelem majdnem sikerült 3-4 öltésem volt, ami ekkora gyereknél nem csoda és sokkal gyorsabban gyógyult, mintha gátmetszésem lett volna.
Összességében nagyon pozitívan éltem meg az egészet, mert a vajúdás kevésbé volt rossz, mint számítottam, a kitolás viszont keményebb volt, de én úgy érzem gyorsan túl lettünk azon is, hiszen reggelre meglett a gyerek ?? ráadásul ezután volt a műszakváltás így több mint 2 óránk volt 3asban a szobában, ami tényleg aranyat ért ??
Olivér igazi mintababa, alszik és eszik, a pelus cserét nem szereti de hat ennyi bajunk legyen. Erős, már a kórházban emelgette a fejét, a kis keze a legjobb barátja és nagyon ügyesen eszi ha éppen ahhoz van kedve ??
Nagyon szépen köszönünk mindent! Biztos vagyok benne, hogy a jógának és a tanfolyamoknak köszönhető, hogy ilyen jó élményem volt a szülésnél és azóta minden nap. A Margit kórházat ajánlani tudom, mert az ott dolgozók nagyon nagy része kedves, segítőkész es nagyon érti a dolgát (nekem még a kaja is ízlett).
Remélem hamarosan találkozunk majd a kisbabas jógán!
Köszönettel,
Sára"



Kövess minket a Facebook-on!